Vidéken is egyre népszerűbbek az úgynevezett garázsvásárok, egy-egy ilyen eseményt nem kell bejelenteni, hiszen magánrendezvénynek minősül, a bevétel után pedig nincs adófizetési kötelezettség, ha az éves forgalom nem haladja meg a 800 ezer forintot. A helyszínek is egyre változatosabbak: van garázsvásár kertes családi ház udvarán, gangon és lépcsőházban, de parkolóban, irodában és műhelyben is vagy éppen a lakótelepeken, ahol valóban garázsokban lehet válogatni. Az ilyen vásárok növekvő népszerűségét jelzi, hogy azokat sok helyen − különösen az ünnepek előtt − hetente megismétlik. A nyugat- és a dél-dunántúli megyékben a határ túloldaláról is érkeznek vevők és eladók a házi bolhapiacokra.
Sopronban és Szombathelyen már úgynevezett páros garázsvásárokat is rendeznek, ami azt jelenti, hogy a következő alkalommal egy osztrák kisvárosban − például Güssingben, Oberwartban vagy Eisenstadtban − rendeznek hasonlót.
Egyre bővül az ilyen eseményeken fellelhető választék is, az otthon feleslegessé vált ruhák, cipők és játékok mellett egyre többször kínálnak könyveket, folyóiratokat vagy éppen házi lekvárt, szörpöt és befőttet, illetve akár szerszámokat, bútorokat, valamint híradás-technikai termékeket is. Az egyik székesfehérvári garázsvásárban legutóbb már zöldségesstand is megjelent, illetve a házi bolhapiacokon olykor értékes dísztárgyak, étkészletek is felbukkannak. Egy lapunknak nyilatkozó győri régiségkereskedő szerint nem véletlen, hogy a garázsvásárokat egyre több vállalkozó is felkeresi, az egyik pécsi rendezvény pedig arról híres, hogy mezőgazdasági gépalkatrészeket is olcsón be lehet szerezni. Mind többször fordul elő, hogy az eladó csak kiírja, mit kínál, aztán házhoz viszi az érdeklődőt.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük