Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az egész csirke feldolgozói ára 6 százalékkal, a csirkecombé 11 százalékkal volt alacsonyabb január végén, mint egy évvel korábban. A csirkemell ugyanebben az időszakban 2 százalékkal lett olcsóbb.
A lapnak nyilatkozó Bárány László, a Baromfi Terméktanácson belül működő Magyar Broilerszövetség elnöke szerint az áresés a januártól öt százalékra csökkentett sertésáfa közvetett hatásának tudható be. Az alacsony forgalmi adónak köszönhetően ugyanis olyan versenyelőnyre tett szert a sertéshús, amit csak az árak csökkentésével tudtak kompenzálni a baromfitartók.
Az előzetes számítások szerint a kezdeti 15 százalékos forgalomcsökkenést az alacsonyabb áraknak köszönhetően sikerült 10 százalékra szorítani. Ennek árát azonban a feldolgozószektor és a termelők fizetik meg, az árverseny miatt ugyanis a feldolgozók 20 forinttal csökkentették az élő csirke kilónkénti átvételi árát - közölte a szakember, aki szerint emiatt középtávon egyre több termelő zárhatja be a gazdaságát.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban