A miniszterelnök keddi, bécsi látogatásán azt mondta, könnyen lehet, hogy 2013. január 1-jével a bankadót nemcsak a megállapodás szerinti mértékig, hanem teljesen kivezetik az adórendszerből, és megjelenik helyette a pénzügyi tranzakciós illeték, amelynek részleteiről még tárgyalnak. A bankadót érintő kritikai észrevételre a kormányfő úgy reagált: egyetért vele, brutális, európai méretekben is kiemelkedően magas volt a bankadó mértéke.
A banki különadó mértéke a bankszövetség és a kormány tavaly decemberi megállapodása szerint 2013-ban megfeleződne - így mintegy 60 milliárd forint lenne -, 2014-től pedig csak az Európai Unió jogrendjében elfogadott bankadónak megfelelő, vagy az Európai Unió tagállamaiban alkalmazott bankadó átlagos mértékét meg nem haladó banki különadó kivetésére kerülhetne sor.
Tranzakciós illeték címén 2013. január 1-jétől egyezrelékes illetékfizetési kötelezettség terhelné egyebek mellett az átutalást, beszedést, készpénz be-, és kifizetést, a készpénzátutalást, okmányos meghitelezést és a készpénzfizetésre szóló csekk beváltását. A pénzügyi tranzakciós illetékből a kormány legalább 130 milliárd forint bevételt vár, amit a tranzakciót végrehajtó bankoknak kellene megfizetniük.
A bankok szerint a jelenlegi magyarországi bankadó 17-szerese az európai átlagnak, de csaknem 50-szerese lenne a különadóval együtt, ha a tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslatot a beterjesztett formában fogadnák el. Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke erről úgy vélekedett, hogy két "katasztrofális" év után gyakorlatilag a tönk szélére küldenék a magyar bankszektort, amely így nem tudna hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez. Többször is hangsúlyozta ugyanakkor: biztos abban, hogy meg tudnak állapodni.
Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára a napokban a Népszabadságnak nyilatkozva úgy vélekedett, a gazdasági növekedés beindításához elengedhetetlen a bankszektor terheinek könnyítése, ezért is elképzelhetetlen, hogy a tranzakciós illetéket úgy vezesse be a kormány, hogy mellette a bankadót is fenntartja. Elmondta, nagyon intenzív tárgyalások folynak, szinte napi rendszerességgel egyeztetnek vezetői és szakmai szinten egyaránt.
"A tárgyalások során természetesen érvényben lévőnek tekintjük a tavaly december közepi megállapodást, azt kell tovább fejleszteni, mindkét fél számára elfogadható módon" - jelentette ki a főtitkár. A kétféle közteher egyidejű alkalmazásáról azt mondta: "Ha ez így történne, az a decemberi megállapodás felmondását jelentené".
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot