Az idei döntőben hét csapat (három budapesti, egy debreceni, egy hódmezővásárhelyi, egy kaposvári és egy sátoraljaújhelyi gimnázium diákjai) jutott tovább, akik közül az első helyen a budapesti, XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium csapata végzett.
"Sokat készültünk mind a négy fordulóra és a döntőre is, és szeretnénk megköszönni a felkészítő tanárainknak a munkáját. Olyan élményekkel és tudással gazdagodtunk a Zsebpénzügyes által, amit a jövőben is tudunk majd kamatoztatni" – mondták az első helyezett csapat tagjai.
Fanni és Bence energetikai korszerűsítésbe kezdenek
"Az elszabadult energiaárakra való tekintettel Fanni és Bence szeretnének energetikai korszerűsítést végrehajtani a gyártóüzemükben. Milyen energetika korszerűsítési pályázatok állnak rendelkezésükre? Milyen előnyei és hátrányai vannak a napelemek alkalmazásának?” – így szólt az egyik megoldandó feladat az Intrum kintlévőségkezelő cég idei Zsebpénzügyes versenyének döntőjén. Fanni és Bence nem valós személyek, hanem egy kitalált vállalkozó-páros, akik a pénzügyi vetélkedő kerettörténete szerint startup-céget alapítanak, és keresik a sikerhez vezető megoldásokat.
A játék során a középiskolai csapatoknak hasonló, a mindennapokban is felmerülő gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk: a döntőben szóba került például a közösségi finanszírozás kérdése, a külföldi kereskedelem, egy feladatban pedig reklámbüdzsét tervezhettek a versenyzők.
A balassis diákok mögött a második helyen a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium, a harmadikon pedig a debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum végzett.
Kvalitásos zsűri, értékes nyeremények
A dobogós csapatok diákjai, valamint iskoláik értékes nyereményeket vihettek haza: a győztes csapattagok laptopokat, az ezüst- és bronzérmesek elektromos rollert és okostelefont kaptak, a legjobb három csapatot nevező iskolák pedig 100 ezer forint értékű MediaMarkt vásárlási utalványt. Különdíjat kapott továbbá a legtöbb csapatot nevező iskola, a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum, az ő jutalmuk egy 3D-nyomtató.
A döntőn a diákok ötleteit idén is neves szakemberekből álló zsűri bírálta el: a zsűri tagja volt Király Júlia, az IBS közgazdász professzora, a Nemzeti Bank volt alelnöke, Pintér Éva, a Corvinus Egyetem vállalkozás és innováció intézet oktatója, László Csaba, a Corvinus közgazdász oktatója, volt pénzügyminiszter, Szabó László, a HOLD Alapkezelő felügyelő bizottsági tagja, valamint a zsűri elnökeként Felfalusi Péter, az Intrum Zrt. vezérigazgatója.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál