Az uniós és nemzeti forrásból származó agrártámogatásokból még mindig elsősorban Csányi Sándor, Simicska Lajos és Leisztinger Tamás cégbirodalmai profitálnak, de a kormányzati propagandával szemben 2016-ban nem elsősorban a hazai kistermelők, hanem a külföldi származású gazdák erősödtek meg.
A felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc érdekeltségei 2016-ban már 55 százalékkal több agrártámogatáshoz jutottak, mint 2014-ben, az összeg már 470 millió forintra nőtt. Igaz, ezzel még nem jutott be a top10 közé - írja a hvg.hu.
Orbán Viktor kedvenc focicsapatának, a Videotonnak a tulajdonosa, Garancsi István viszont egyből az élbolyba ejtőernyőzött, holott korábban egyáltalán nem voltak agrárbefektetései. Megszerezte ugyanis a korábban a szocialistákhoz húzó Leisztinger Tamás Agárdi Farmját és a hozzá tartozó kisebb majorokat, amelyek tavaly együttesen több mint 700 millió forint támogatást kasszíroztak.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég