Újabb kisállattal gyarapodott budapesti állatkert. A Romy nevű zebrakanca ugyanis október 11-én, hétfőn egy életerős csikót hozott a világra. A jövevény kisfiúnak, szakszerűbben mondva csődörcsikónak, méncsikónak bizonyult. Az első napokat a közönség elől elzárt istálló nyugalmában töltötte, de szombatra már eljött az ideje annak is, hogy néhány órára a kifutóra is kiengedjék – természetesen az anyaállattal együtt - adta hírül az Állatkert.
A tizenhárom esztendős Romy Hollandiai Észak-Brabant tartományban található kisváros, Hilvarenbeek mellett működő Beekse Bergen Szafariparkban született 2008 augusztusában, s onnan 2010 szeptemberében került Budapestre. Tapasztalt anyának mondható, hiszen első utódját még 2015-ben hozta világra. Méghozzá mindjárt január elején, így abban az esztendőben Romy csikója volt az év első újszülöttje. Az a csikó egyébként a Rozi nevet kapta, és később a Győri Állatkert lakója lett. De sok látogatónk emlékezhet még Rembára, Romy 2018-ban született csikójára is, aki felcseperedve a Gyöngyösi Állatkertbe került.
A korábbi csikók és a mostani jövevény apja egyaránt Zucchero, a tizenegy éves zebramén, aki 2010 júliusában született a franciaországi Peaugres Szafariparkban, és 2012 óta él Budapesten.
A zebracsikó szőrzete sokkal „borzasabb", mint a felnőtt állatoké. Más lófélékhez hasonlóan a zebrákra is jellemző, hogy az első vedlésig jellegzetes csikószőr borítja a testüket, amelyben a pehelyszőrök aránya sokkal magasabb a fedőszőrökhöz képest, mint a felnőtt állatoknál. Ez a fiatalok kezdetben még kissé tökéletlen hőszabályozása miatt hasznos.
Nem most kezdték
A budapesti állatkertben csaknem 140 esztendeje foglalkoznak zebrákkal. Az elsők még 1883-ban érkeztek, az első budapesti (és egyben az első magyarországi) születésű zebracsikó pedig 1930-ban jött a világra. Azóta a „tigrislovak" rendszeresen szaporodnak itt. Az idők során több különböző zebrafajt és -alfajt láthatott a közönség. A mostani állatok az alföldi zebra egyik alfaját, a Böhm-, vagy más néven Grant-zebrákat (Equus burchelli boehmi) képviselik. Ez az alfaj Afrikán belül Dél-Szudánban, Etiópiában, Kenyában, Tanzániában, Ugandában, illetve Zambia legkeletibb részén fordul elő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Automotive Summit: Lenéztünk a szakadék mélyére és kiderült hogy ez mégsem annyira nem jó

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Nyugdíjbombán ül Európa – Magyarország fogyása már dobogós

Nem is gondolná, kinek a cégét veszi meg a magyar takarítókirály

Elon Musk már nem rombol: ezt jelentette be a milliárdos

Ez olyan abszurd, hogy holnap el kell törölni
