Múlt kedden az adóhatóság több magyarországi webáruház telephelyén tartott razziát. Az akcióban több szám revizor, adószakértő és vámos vett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint, az egyik ügyben pedig egy 4,5 milliárd forint értékű adócsalás a gyanú. Az adóhatóság nem nevezte meg az érintett cégeket, de az már aznap nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik a cseh tulajdonú Mall.hu. (Frissítés: kedden a Mall.hu üzemeltető vállalkozás közleményben cáfolta, hogy a két érintett a munkavállalójuk lenne.)
A gyanú szerint a magyarországi webkereskedelem egyik ismert webáruháza mögött álló cég a webáruházon keresztül értékesített árukat egy cégláncolaton keresztül úgy szerezte be, hogy az EU területéről származó, és belföldön értékesített áruk után az általános forgalmi adót nem vallották be, illetve nem fizették be - írja a portál.
Az ügyben nyomozás indult, a Fővárosi Főügyészség pedig különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben indítványozta a november 14-én őrizetbe vett két gyanúsított letartóztatását. A kérvényüket azzal indokolták, hogy felmerül, a két személy akadályozhatná az ügy feltárását. Hétfőn pedig az ügyészség indítványának helyt adott a BKKB, elrendelte az előzetes letartóztatást.
A testület nem vette figyelembe a gyanúsítottak védőinek érvelését, vagyis hogy a nyomozás már több mint egy éve tart, így már nem lenne lehetőség a nyomozás meghiúsítására, de ezt korábban sem próbálták meg. A bíróság szerint az ügy jelenlegi szakaszában az érintettek akár befolyásolhatnák a tanúkat, illetve az ügyben érintett személyekkel egyeztetve a bizonyítási eljárást veszélyeztetnék. Mivel eddig nem tudták, hogy nyomoznak az ügyükben, nem is volt lehetőségük az eljárás befolyásolására.
A portál szerint a bíróság azt is figyelembe vette, hogy a gyanúsítottak korábban olyan cégeknél voltak bejelentve, amelyek a büntetőeljárásban érintettek és feltehetőleg bűncselekmény elkövetéséhez használták őket. Az érintetteknek a gyanú szerint nem volt legális jövedelmük, elsősorban bűncselekményből szerzett haszonból éltek. Az ügy egyik érintettje büntetett előéletű, ráadásul a mostaniakat is felfüggesztett börtönbüntetés és pártfogó felügyelete mellett követte el.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön