Vona Gábor benyújtotta lemondását, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott - olvasható a bejegyzésben.
A politikus a parlamentbe sem ül be, lemond mandátumáról.
Kapcsolódó
"A 2018-as választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállaltam. Mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartottam a szavam".
"A Jobbik ma Magyarország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként." - írja.
A borítókép forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva