A Telekom VOLT Fesztivál igazi "love brand", a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye - mondta Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője, hozzátéve, hogy "nekünk is szívügyünk, azonban már az idei soproni fesztivál is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni, a bizonytalan gazdasági helyzetben pedig jelenleg nincs lehetőségünk a VOLT-ot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta".
A szervezők bíznak abban, hogy a gazdasági környezet javulásával újra megtölthetik a soproni Lővéreket.
A soproni önkormányzat tudomásul veszi a szervezők döntését - mondta Farkas Ciprián polgármester. Sopron városa mindig is szeretettel és támogatóan fogadta be a rendezvényt, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmúltával ismét otthont adhatnak ennek a nagymúltú, és sokak által várt fesztiválnak - idézi a politikus az MTI.
Szabó Béla, Magyar Telekom márka és kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, hogy több mint 10 éve főszponzorai a fesztiválnak, és nehéz elképzelni a következő nyarat Telekom VOLT Fesztivál nélkül, de megértik a szervezők döntését. A következő hónapokban azon dolgoznak majd, hogy valahogyan betöltsék azt az űrt, amit ebben az időszakban az elmaradó fesztivál okoz.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye