Kamatot emel júniusban a Magyar Nemzeti Bank (MNB), illetve egy kamatemelési ciklust indít a monetáris tanács – mondta a Portfolio.hu konferenciáján Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Valós kockázat, hogy híres utolsó mondat lehet abból is, hogy ezen a megugráson még átnézünk
- mondta Virág, utalva arra, hogy a jelenlegi gazdasági élénkülés mellett az infláció is ismét egy számottevő tényező lesz, noha ez az elmúlt évtizedben nagyon másként alakult.
A legújabb statisztika szerint április után májusban is 5 százalékot meghaladó inflációs ráta volt. Ezért a jegybank módosítja előrejelzését, és immár 6 százalékot meghaladó növekedés mellett az össztermékben akár 4 százalék feletti átlagos inflációval számol 2021-ben.
Ezzel a mutató tartósan felül maradna az MNB 3 százalékos céljához szabott tűréssávon.
A szigorítási ciklus első lépéseként a júniusi kamatdöntéskor és az aktuális inflációs jelentés ismertetésével egy időben új pályára lép a jegybank. Már egyből egy látványos lépésre lehet számítani, ezzel minden bizonnyal a meghatározó, egyhetes eszköz kamatának emelését készíti most elő a jegybank.
A bankrendszer számára is fontos lesz az új korszak, mivel most már magasabb kamatszintek mellett tudnak működni a szolgáltatók. Ezzel együtt a jegybank még mindig nem elégedett a digitalizáció elterjedésével, és a szektor díjszabásával sem.
Ezzel együtt a piacfelügyelő is indokoltnak véli, hogy a hitelezési moratórium minél előbb megszűnjön, és ahogy a növekedési hitelprogram is kifut, piaci alapokra kerülhessen ismét a bankrendszer működése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Besokalltak a vasutasok: magát Lázárt kérik, hogy védje meg őket az utasoktól
