Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: megerősödik, majd éjjel előbb az északnyugati tájakon, csütörtök napközben pedig már egyre nagyobb területen viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél.
A legerősebb széllökések általában 60-75 kilométer/óra között alakulnak, de a Dunántúl északnyugati felén 75-90, sőt egy-két helyen akár még nagyobb széllökés is előfordulhat. A légmozgás csak estétől csillapodik jelentősen. Megjegyezték továbbá, hogy csütörtök estétől, késő estétől északnyugaton kis eséllyel zivatar is kialakulhat.
Az erős szél veszélye miatt csütörtökre Vas megyére másodfokú, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Az előrejelzés szerint csütörtökön a legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy