Az események felszámolásában mintegy nyolcvan hivatásos, tíz önkormányzati és öt önkéntes tűzoltó egység avatkozott be - írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A legtöbb jelzés Jász-Nagykun-Szolnokban futott be a megyei katasztrófavédelmi ügyeletre, ahol az épületkárok felszámolása jelenleg is zajlik. Abádszalók térségében jelentős mennyiségű, dió nagyságú jég hullott, megrongálva több száz házat, tetőket, nyílászárókat téve tönkre. Háromszáz ingatlanból érkezett kárbejelentés az önkormányzatokhoz, több mint hetven tulajdonos segítséget is kért a részleges vagy teljes helyreállításhoz. A sérült gépjárművek száma is meghaladta a százat. Személyi sérülés egy történt: egy abádszalóki lakos a vihar elől egy deszkaépületben keresett menedéket, amelyet azonban az erős szél elmozdított.
Nógrád megyében Salgótarjánt érintette legintenzívebben a vihar, itt a legtöbb esetben vizet kellett eltávolítani. Volt olyan eset, amikor az esővíz egy üres gépkocsit sodort egy mélygarázs bejáratához, de olyan is, amikor egy közel ötszáz négyzetméteres mélygarázst öntött el. Egy alagútban pedig az esővíz több mint másfél méter mélységben gyűlt össze, akadályozva a gépjárműforgalmat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban