A felhívásra háromezer és húszezer lakos közötti települések önkormányzatai pályázhatnak március 6-tól 2019. március 6-ig. Az egyes önkormányzatok 50 és 200 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázat keretösszege tízmilliárd forint.
A lakosságszám mellett a pályázat másik feltétele, hogy az adott településen a 18-35 év közötti korosztály száma csökkenő tendenciát mutasson a KSH adatai alapján. Országszerte 294 ilyen település van. Az Esély Otthon pályázat arról szól, hogy a fiatalok esélyt kapjanak a kistelepüléseken a családalapításra, az otthonteremtésre és a munkavállalásra, valamint esélyt ad a vidéki településeknek is, hogy vonzóak legyenek a fiataloknak.
Szólt arról is, hogy a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentése szerint a fiatalok munkavállalási kedve és anyagi helyzete is javult 2008-hoz és 2012-höz képest. Egyre több fiatal dolgozik, és csökken körükben a munkanélküliség, a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 12 százaléka alatt van.
Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte, a projektek megvalósítására 36-42 hónap, azaz több mint három év áll rendelkezésre, így hosszú távú és kiszámítható támogatások válnak elérhetővé magyar fiataloknak, valamint ezalatt az idő alatt a fejlesztések beépülhetnek a helyi társadalom életébe is - írja az MTI.
Kiemelte, a kormány azért dolgozik, hogy azok a fiatalok, akiknek vonzó a vidéki élet, lehetőségekhez jussanak és megtalálják a számításaikat. Ezt szolgálja a mostani pályázat is, amelynek célja, hogy a vidék népességmegtartó ereje és versenyképessége növekedjen, valamint a helyi települési közösségek erősödjenek - tette hozzá.
Schanda Tamás elmondta azt is: a részt vevő önkormányzatoknak vállalniuk kell, hogy projektek megvalósításával hozzájárulnak a fiatalok helyben maradásához, feltérképezik és koordinálják a helyi munkaerőpiaci igényeket, valamint támogatják a településen élő vagy oda költöző fiatalok kedvezményes lakhatását.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön