A kormány 2011-ben bevezetett családpolitikai intézkedésének a célja az volt, hogy visszaadja a családoknak a nagymamákat, akik így többet lehetnek együtt unokáikkal, megkönnyítve ezzel a szülők életét. Jelenleg 140 ezren kapják meg a Nők 40 program keretében a teljes összegű öregségi nyugdíjat; a programba korábban belépők egy része időközben betöltötte a normál ellátáshoz szükséges kort - mondta a politikus.
A program azoknak a nőknek szól, akik 40 év munkaviszony, illetve jogosultsági idő után, még a nyugdíjkorhatár elérése előtt szeretnének nyugdíjba vonulni. Alapesetben a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, és legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani, függetlenül a gyermekek számától.
Külön szabály vonatkozik a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő anyákra; az ő esetükben akár 10 év jogosultsági időt is beszámíthatnak. Külön, még kedvezőbb szabályozás vonatkozik azokra a családokra, amelyekben öt vagy több gyereket neveltek fel, de esetükben is az anyáknak legalább 25 év munkaviszonyt kell igazolniuk.
A Nők 40 program a 2016-os költségvetésben mintegy 200 milliárd forintos tételt jelent. A költségvetési előirányzat felülről nyitott, vagyis annyit fordítanak erre a célra, ahányan igénybe tudják venni - mondta Novák.
Az államtitkár szerint nem tervezik a férfiakra is kiterjeszteni a programot. Az alaptörvény értelmében a nyugdíjintézkedésekben a nőket külön szabályozással védhetik, a "nagymamanyugdíj" pedig éppen erről szól.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap