A nemzetgazdasági miniszter szerint az eurózóna törésvonalat hozhat létre a mag-Európa és a többi tagállam között, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Magyarország egyelőre nem érdekelt az euró bevezetésében.
Varga szerint az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból, ami elkerülhetetlenül a Nagy-Britanniából szármaró áruk és szolgáltatásokra kivetett vámok visszaállítását jelenti, 0,4 százalékponttal csökkentheti a magyar gazdasági növekedést a következő három évben.
Az EU közös érdeke, hogy fenntartsa a kedvezményes elbánást a blokkon belül és azokat ne terjessze ki olyan országra, amelyik épp a közösség elhagyására készül. Ezt egyszerűen semmi sem indokolja - vélekedett a miniszter.
Varga ugyanakkor megjegyezte: valós annak a veszélye, hogy Nagy-Britannia kilépésével néhány nagyon erős, a kétsebességes Európát favorizáló szereplő azt mondja, hogy azok, akik az eurózóna tagjai benn, az eurózónán kívüliek pedig kívül vannak. A veszély az, hogy a fejlett és a kevésbé fejlett EU-tagállamok közötti szakadék nem csökken jelentősen egy kétsebességes, brexit utáni Európában, ami potenciális társadalmi nyugtalansághoz vezethet.
Varga szerint Magyarország egy fontos szövetségest veszít az EU-ban a brexittel. Az Egyesült Királyság nettó befizetője az uniós költségvetésnek és erős támogatója volt a kelet-európai országok életszínvonalának felzárkóztatásának a gazdagabb Nyugathoz. Magyarország egy főre eső gazdasági kibocsátása körülbelül az uniós átlag 68 százalékán áll a legfrissebb Eurostat adatok alapján, szemben a 2004-es csatlakozáskor mért 61 százalékkal.
A Bloomberg megjegyzi, hogy az euróválság óta Orbán Viktor miniszterelnök a nyugati - főleg eurózónás - tagállamok jólétét érintő ellentmondásokkal magyarázta azt a döntést, hogy Magyarország az euró bevezetését határozatlan időre elhalasztja. A volt szocialista országok közül azonban a Magyarországgal együtt uniós taggá váló tagállamokból Észtország, Lettország és Litvánia, Szlovákia valamint Szlovénia is bevezette az eurót. Ennek egyelőre Lengyelország, Csehország és Magyarország áll ellen, hogy megtarthassa a monetáris politikájának függetlenségét.
Varga szerint azonban ez most teljesen más szituáció, amelyben "a gazdasági konvergenciánk az, ami megkérdőjeleződik."
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva