Hivatalosan egyelőre nagyon kevés információt lehet tudni, az illetékesek hallgatnak, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) is csak egy semmitmondó közleményt adott ki, amelyben ráadásul azt írták, hogy a tó vízszintje „körülbelül” négy centimétert emelkedett, ám ennek a hivatalos adatok között nyoma sincs – írja a pecaverzum.hu.
A beszámolók szerint civilek végzik egyedül a kármentést, kiszedik a döglött halakat és az egyéb hulladékokat, amelyek az alacsony vízállás miatt váltak láthatóvá.
Kapcsolódó
„A mai esténket ismét a Velencei-tóban és partján töltöttük, csak nem úgy, ahogy megszokott ilyenkor a nyári estéken. Több napja a hatalmas mértékű, második halpusztulás mellet a madarak is nagyobb mennyiségben elkezdtek dögleni” – írja Homoródi Szabolcs, az egyik önkéntes közösségi oldalán.
Kifejezetten a madarak által kedvelt partrészt látogattak meg vasárnap, ahonnan a 10-20 darab dög mellől 2 darab még élő, beteg sirályt is befogtak. „Mindketten sajnos a botulizmus tüneteit mutatták, melynek a jellegzetessége, hogy az állat szárnya lóg, fejüket nehezen vagy egyáltalában nem tudják tartani, mozgásuk lelassul vagy teljesen megszűnik, miközben hasmenésben szenvednek” – állapította meg Homoródi Szabolcs.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek
Szerdán egyeztet Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes
