Az Európai Unióban a többlethalálozás augusztusában 12 százalékra csökkent az egy hónappal korábbi 16 százalék után, ami csúcsértéknek számított eddig 2022-ben - írja az Európai Uniós Statisztikai Hivatalának (Eurostat) legfrissebb elemzése. Felidézik, hogy májusban és júniusban 7-7 százalék volt a halálozások átlagos aránya.
Az Eurostat adatai szerint a nyári hónapokban a megemelkedett többlethalálozási mutatók hátterében a rendkívül magas hőmérséklet, a kontinensen több héten át tomboló hőség tehető felelőssé.
A többlethalálozási mutatók az unió egyes tagállamaiban eltérőek voltak, kilenc tagállamban az uniós átlag feletti értékeket is regisztráltak.
A legmagasabb, az uniós átlag dupláját kitevő arányt 2022 augusztusában Görögországban mérték, ahol 24 százalékkal többen haltak meg mint egy évvel korábban.
Eközben a legalacsonyabb többlethalálozást Magyarországon mérték, a nyár utolsó hónapjában 2 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban. Szlovákiában 4 százalékos, Bulgáriában és Csehországban pedig 5-5 százalékos többlethalálozást regisztrálták.
Az EU-ban a többlethalálozás korábbi rekordadatai:
- 2020. áprilisában 25 százalékos,
- 2020. novemberében 40 százalékos,
- 2021. áprilisában 21 százalékos,
- 2021. novemberében 27 százalékos többlethalálozást regisztráltak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta