A gazdasági kabinet ülésén értékelték a Standard&Poor's felminősítése után kialakult helyzetet - jelentette be Lázár János miniszter a csütörtöki kormányinfón. Orbán Viktor kormányfő azt kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől, hogy "az államkötvénypiac lehetőségeit megvizsgálva tegyen javaslatot december magasságában arról, hogy a felminősítésnek milyen következményei lehetnek". Kijelentette, hogy ez "egy határszakasz lesz az állampapír kereskedelemben és az államkötvénypiac területén komoly változásokat tervez a kormány."
Ennek keretében fölülvizsgálják a letelepedési kötvények értékestését is - jelentette be Lázár. Mint ismert az elmúlt években több ezer külföldinek adtak letelepedési engedélyt azért cserébe, hogy azok letelepedési kötvényt vettek a parlament gazdasági bizottsága által kijelölt - jellemzően off-shore területeken bejegyzett - ismeretlen tulajdonosi hátterű cégektől. A letelepedési kötvénybizniszt anno még Rogán Antal a gazdasági bizottság korábbi elnöke találta ki, a kötvényértékesítésből a magyar államnak minimális haszna származik, miközben az ismeretlen hátterű közvetítő cégek profitja már mára elérhette a száz milliárd forintot.
Varga Mihály "jól halad" a gazdaságélénkítő programjával - bár ebből lehet, hogy nem lesz semmi az idén, mert november-decemberben egyeztetni akarnak majd "társadalmi szereplőkkel".
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot