Varga Mihály az m1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: a kormány dolga most annyi, hogy készüljön a tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal. Arra a kérdésre, hogy a megállapodás veszélyezteti-e az egykulcsos adórendszert, az államtitkár azt mondta: ha ezt kérik, tárgyalunk erről. Az Európai Bizottság által az országgal szemben megfogalmazott kifogásokkal kapcsolatban Varga Mihály kijelentette: azok könnyen orvosolhatók, ebből a szempontból a kormány helyzete kedvező.
Hozzátette: abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már le van írva, milyen észrevételeket lát az országgal kapcsolatban a bizottság. Arról, hogy Járai Zsigmond távozott a Költségvetési Tanács éléről, az államtitkár kijelentette: tiszteletben tartja és tudomásul veszi a döntést. Elmondta azt is: Járai Zsigmond azt közölte vele, hogy jelenleg olyan üzleti környezetben dolgozik, amely erkölcsi szempontból sem teszi lehetővé, hogy ellássa ezt a munkát.
Varga Mihály valótlanságnak nevezte azt a felvetést, hogy európai uniós küldöttek megkeresték volna azzal kapcsolatban, hogy egy stabil, kiszámítható gazdaságpolitikával Orbán Viktor utóda legyen a miniszterelnöki székben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta