Varga Mihály előadásában kifejtette: a kisvállalkozásokat érintő adók, így a kisvállalati adó (kiva) és a kisadózó vállalatok tételes adója (kata) tekintetében a kormány kissé túlbecsülte az átlépők várható számát. Elképzelhető, hogy kis finomhangolást végzünk ezen a területen - mondta a gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy ez ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői egyeztetnek majd a kereskedelmi kamara képviselőivel.
A munkahelyvédelmi akciótervet a kormány úgy szeretné kibővíteni, hogy a foglalkoztatás lehetővé váljon azoknál is, akiknél valamilyen adminisztrációs okból nem sikerült azt megoldani. A kormány célja, hogy ne szűnjenek meg munkahelyek - tette hozzá.
Az új közbeszerzési törvényről - amelyet a minisztérium szakemberei szintén vizsgálnak - úgy nyilatkozott, hogy csak részben váltotta be a kormány jelentős várakozásait. Kedvező elmozdulásnak nevezte ugyanakkor, hogy tíz közbeszerzési eljárásból nyolcat hazai mikro-, kis- és középvállalkozás tudott megnyerni.
Varga Mihály előadásában elismerte, hogy a pénztárgépek adóhatósági bekötésével kapcsolatos szoftverfejlesztésben van némi csúszás, de a kormányzati szándék változatlan, és a rendszer elindításának június 30-i határidején nem kívánnak változtatni. Hangsúlyozta: a pénztárgépek üzemeltetőinek, ha önhibájukon kívül esnek késedelembe - a törvényi előírásoknak megfelelően - nem kell büntetéstől tartaniuk.
A magyar gazdaság első negyedévi teljesítményét értékelve elmondta: már látszanak biztató jelek, hiszen a "gazdaság már nem lefelé megy, hanem kis növekedés van". Azonban senki ne gondolja azt, hogy már hátra lehet dőlni - figyelmeztetett a miniszter.
Varga Mihály előadásában megismételte abbéli várakozását, hogy Magyarország júniusban kikerülhet az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál