A társaság hírlevele szerint fontos változás, hogy az 1 százalékos kötelezettséget, amelyet a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett fizetési számlára, a támogatás fizetésével egyidejűleg kell befizetni, nem a támogatáson felül, hanem a támogatás összegéből kell teljesíteni.
A gyakorlati alkalmazás kapcsán eddig nem volt egyértelmű, hogy a módosítás célja a korábbi bizonytalanság megszüntetése (azaz a rendelkezés egyértelműsítése), vagy egy új, korábbiaktól eltérő szabályozás hatályba léptetése volt - ismerteti Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere a hírlevélben.
Az adószakértő szerint erre a választ az adóhatóság június 6-án közzétett tájékoztatójában adta meg, kifejtve azon álláspontját, miszerint "ezen kötelezettséget a korábbiaktól eltérően nem a támogatási összegen felül, hanem a támogatás összegéből kell teljesíteni, amelynek következtében az 1 százalékos összeg az adókedvezménybe is beleszámít".
Az adóhatóság megfogalmazásából arra lehetett következtetni, hogy a korábbi gyakorlat ettől eltérő volt, azaz a támogatás összegén felül kellett teljesíteni az 1 százalékot. A NAV honlapján július 15-én közzétett módosított tájékoztató azonban már nem tartalmazza a "korábbiaktól eltérően" szófordulatot, ebből az a következtetés vonható le, hogy az adóhatóság felülbírálta korábbi álláspontját - állapítja meg a szakértő.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal