A cégnek emellett - a békéltető testületi meghallgatáson - biztosítania kell az egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét. Ha a vállalkozás megsérti ezt az együttműködési kötelezettséget - a fogyasztóvédelmi törvény alapján - bírságot szabnak ki rá.
Ugyanakkor az együttműködő vállalkozások számára a békéltető testület általi problémarendezés semmilyen plusz terhet nem jelent, és nem éri őket sérelem. Ez az alternatív vitarendezési fórum jelentősen egyszerűsíti a fogyasztók érdekérvényesítését, amellyel az eljárási idő - az ügy jellegétől függően - 3-4 hónapra rövidül le. Ez az éveken át tartó bírósági eljárásokhoz képest nagy változást jelent - áll a közleményben.
Magyarországon 16 éve működnek békéltető testületek a fővárosi és megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett. A testületek iránti bizalom folyamatosan nő: amíg 2006-ban 3542 üggyel fordultak azokhoz az állampolgárok, 2014-ben már több mint 10 ezer reklamációt kezeltek. Tavaly a vállalkozások 75 százaléka együttműködött a békéltető testületek előtti vitarendezési eljárásban. A módosítás célja az, hogy még több vállalkozás kapcsolódjon be ebbe az alternatív vitarendezési eljárásba.
A törvényjavaslat előírja azt is, hogy az online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő, határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek