Az Agrárkamara javaslata szerint az integráció a különböző garanciák mellett olyan középtávú együttműködés, amely a pénzügyi, technikai, genetikai, finanszírozási és értékesítési kockázatközösséget szabályozza úgy, hogy abban mindegyik fél megtalálja a számára megnyugtató biztonsági pontokat - fejtette ki az agrárkamara elnöke az MTI szerint. (Az agrárkamara nemrég telefoncéget is alapított.)
Magyarországon például a baromfitartás- és feldolgozás területén kifejezetten jól működik az integráció, azonban a mezőgazdasági termelés tömegszerűen legnagyobb volumenű ágazata, a szántóföldi növénytermesztés kevésbé jól integrált, így van benne fejlődési potenciál.
Kapcsolódó
Az agrárkamara elnöke emlékeztetett arra is, hogy a gazdák május elejéig még véleményezhetik a közös agrárpolitikát. Az Európai Unió bizottságához befutó kérdőívet a gazdák magyar nyelven a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján tölthetik ki.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta