Két ponton változik az a házszabály-módosítási javaslat, amelyben a képviselők kétharmadával kezdeményezhető kivételes sürgős eljárás házszabályba foglalását javasolják fideszes politikusok.
A parlament pénteken elfogadta Ékes József (Fidesz) azon indítványát, hogy zárószavazás előtti módosító indítványt legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt huszonnégy órával lehessen benyújtani, amely ülésnap napirendjén szerepel az adott törvényjavaslat végszavazása. Az eredeti kezdeményezés szerint ez nem huszonnégy, hanem egy óra lett volna.
Emellett a kivételes sürgős eljárású tárgyalás során a frakciók az álláspontjukat nem 15 - ahogyan azt eredetileg javasolták -, hanem 30 perces, a független képviselők pedig 5 helyett 8 perces időkeretben fejthetik majd ki. Ezt ugyancsak Ékes József javaslatára fogadta el a Ház.
Elutasította viszont a parlament azt a kezdeményezést, hogy az eredetileg tervezett hat helyett ülésszakonként legfeljebb háromszor lehessen kivételes sürgős eljárást elrendelni az Országgyűlésben.
Kivételes sürgős eljárással két ülésnap alatt lehetne elfogadni egy előterjesztést. A házszabály-módosításról várhatóan jövő héten szavaz a Ház.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba