A valorizáció lényege, hogy az életpálya során a korábbi években szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó szorzóval kell kiszámítani, így lehet azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó átlagkereseti szintjéhez igazítani.
A 2020-as nyugdíjigénylésnél a 2018-as és korábbi évek nettósított éves kereseteit kell a 2019-es (minden eddiginél magasabb) kereseti szintjéhez igazítani a 2020. márciusában kiadott kormányrendeletben megjelent, minden eddiginél kedvezőbb valorizációs szorzók révén. 2021-es nyugdíjigénylésnél viszont a 2019-es és korábbi évek nettósított éves kereseteit kell a 2020-as (éves szinten még nyilván nem ismert) kereseti szinthez igazítani a 2021. márciusában kiadandó valorizációs szorzók révén - olvasható a nyugdijguru.hu-n.
Kapcsolódó
Mivel a bérek emelkedtek, jövőre is folytatódhat az a trend, hogy a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. (Ez a nők kedvezményes nyugdíjára is érvényes!).
A 2020-ban alkalmazandó valorizációs szorzók 11,4 százalékkal magasabbak, mint a 2019-es nyugdíjmegállapításnál alkalmazottak, és 40 százalékkal magasabbak, mint például a 2017-es megállapítás szorzói voltak.
2021-ben az igényelheti a nyugdíját, aki:
- betölti a 64 év 183 napos nyugdíjkorhatárát, vagyis 1956. második félévében született, továbbá
- jövőre szerzi meg a nők kedvezményes nyugdíjához szükséges legalább 40 évi jogosító időt, és
- aki már korábban teljesítette a nyugdíj feltételeit, de a nyugdíja megállapítását még nem kérte.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra