A tárca közölte, mindkét cég - a Las Vegas Casino Kft. és az Aranybonusz 2000 Kft. is - megfelelt a törvényekben meghatározott átláthatósági kritériumoknak.
A Vs.hu emlékeztet arra, hogy voltak aggályok, hiszen Vajna maga nyilatkozott úgy, hogy nem is a pályázaton nyertes cégével akarja üzemeltetni az öt új budapesti és Pest megyei kaszinóját, a debreceni milliárdos, Szima Gábor vállalkozásai pedig mindössze másféléves múlttal és némi adótartozással vihettek el két kaszinókoncessziót.
A tárca ezzel szemben az NGM, a BM és a NAV átvilágítására, illetve arra hivatkozik, hogy a tulajdonosok ráadásul nyilatkozatot is tettek arról, hogy a cégek üzletrészeinek birtokosai természetes személyekre vezethetők vissza, így megfelelnek a jogszabályi feltételeknek.
Érdekes mindezen túl az NGM azon érvelése, hogy a nyertes ajánlattevők a törvényben előírt, 10 éves szerencsejáték szervezői gyakorlaton túl befizették kötelezettségeiket a központi költségvetésnek. Vajna érdekeltségei 14 év alatt több mint 38 milliárd forintot fizettek és több mint 1050 főt foglalkoztattak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki