Mesterházy Attila (MSZP) több írásbeli kérdést is intézett a fejlesztési tárca vezetőjéhez a trafikpályázatokkal kapcsolatban, Németh Lászlóné válaszai az Országgyűlés honlapján olvashatóak. A miniszter a "Hogyan került a Fidesz választókerületi elnökeihez a pályázók listája?" című kérdésre adott válaszában kifejtette: a pályázatok elbírálása a dohánytermékek kiskereskedelméről, valamint a koncesszióról szóló törvényeknek megfelelően zajlott.
A pályázatokat az arra illetékes és feljogosított személyek a hivatkozott törvényekben és a pályázati kiírásban foglaltak szerinti törvényes eljárásban, a koncessziós pályázatok elbírálásánál elvárható szakértelemmel és az adatvédelmi szempontok érvényre juttatásával bírálták el.
Válaszában olvasható az is: a pályázók adatait - sem településekre lebontott részletekben, sem egyéb formában - nem adták át illetéktelen személyek részére. A miniszter közölte azt is: tekintettel arra, hogy a pályázat kiírása és elbírálása - törvényes keretek között, a vonatkozó jogszabályoknak és a pályázati kiírásnak megfelelően - az első körben érvényesen és eredményesen lezajlott, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-vel szemben nem indult vizsgálat, és annak kezdeményezése továbbra sem indokolt.
Németh Lászlóné a szocialista pártelnök, országgyűlési képviselő egy másik kérdésére adott válaszában azt írta: a pályázat törvényes, eredményes és érvényes volt, így érvénytelenítésére nincs lehetőség. Mesterházy Attila azután fordult a miniszterhez, hogy a hvg.hu közölte: birtokába került egy hangfelvétel, amelyen az hallható, ahogy a szekszárdi fideszes önkormányzati képviselők a trafikra pályázókról egyeztetnek.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat