Szijjártó Péter a külügyi bizottságban tartott éves meghallgatásán azt mondta, nyugaton jelenleg öt vakcinafejlesztési projekt fut, Magyarország 17,5 millió darabot kötött le. Jelezte, kétszeri beadás szükséges, így ezt a számot mindig osztani kell kettővel, ha az egy főre jutó darabot meg akarjuk kapni. Kínában három gyártóval áll kapcsolatban a kormány, napokon belül innen is megérkezik a szükséges dokumentáció. A múlt héten pedig magyar szakemberek jártak Oroszországban, ahol megtekintették az ottani vakcinafejlesztés állását - írja a Népszava.
Szijjártó Péter megvédte a lélegzettőgép beszerzéseket, szerinte a védőeszközöket mindenki Kínából akarta beszerezni, nagy küzdelem folyt a piacon, az egész világ sorban állt. A jó hír azonban az, hogy Magyarország nem maradt ellátatlanul, a lélegeztetőgép-darabszámot az operatív törzs határozta meg, a minisztérium feladata az volt, hogy ezeket beszerezze.
Szijjártó megítélése szerint teljesen új világgazdasági rend alakult ki, ahol komoly verseny zajlik a kapacitások újraelosztásáért. Magyarország ugyanakkor nyertese ennek a folyamatnak.
A tárcavezető fontosnak tartotta kiemelni, hogy Magyarországon a segélyek helyett a munkahelyek biztosítására helyezik a hangsúlyt, ennek érdekében támogatják a beruházásokat. A társadalmi kihívásokról elmondta, amikor tavasszal beütött a járvány első hulláma, a teljesen ismeretlen és váratlan egészségügyi kihívás komoly riadalmat okozott, és szigorú intézkedések, korlátozások léptek életbe. A magyar államnak az volt a feladata, hogy minden külföldön lévő és hazatérni akaró magyarnak biztosítsa a lehetőséget a hazatérésre, és több mint 11 ezer embernek segítettek - idézte fel.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba