Kovács Zoltán, egyben az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár és a Nimród című vadászati lap főszerkesztője, szerint eddig több mint 100 partnerrel kötöttek szerződést, és több mint hárommilliárd forintot utaltak át vadásztársaságoknak, megyei kamaráknak, kulturális egyesületeknek, szakmai szervezeteknek - írja a 168ora.
Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos a kápolnásnyéki Halász kastélyban megrendezett országos jótékonysági vadászat keretében megtartott, Gróf Nádasdy Ferencnek emléket állító domborműavató ünnepségen elmondta, hogy a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tud, és mit gondol a vadászatról, valamint ennek kulturális szerepéről.
Kapcsolódó
A világkiállításnak csak az előkészítésére és kommunikációjára több milliárdot szánnak.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el