Éves szinten általában 3,5 milliárd liter üzemanyag fogy a kiskereskedelmi forgalomban, idén viszont Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázpiaci szakértője szerint ez öt százalékkal is emelkedhet - idézi az MTI.
Az sem véletlen, hogy Budapesten olcsóbban lehet tankolni, mint Kelet-Magyarországon - magyarázta -, az üzemanyag-ellátás döntő része ugyanis a százhalombattai finomítóból történik, így a pesti kutaknál a szállítási költségek nem árnövelő tényezők oly mértékben, mint a keleti régióban.
Kapcsolódó
Az elemző azt is elmondta, hogy a nyári hónapokban megfigyelhető némi szezonális hatás, de ez nem drasztikus.
(Kép forrása: Mol)
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban