Az akció annak érdekében indult, hogy csökkentse azoknak az eseteknek a számát, amelyeket jellemzően olyan utazni szándékozó állampolgárok okoznak, akik korábban saját okmányukat elveszettként/eltulajdonítottként bejelentették a rendőrségen, ugyanakkor a megtalálás tényéről már elmulasztották tájékoztatni a hatóságot - írja a police.hu.
Az utazók azzal nem minden esetben vannak tisztában, hogy a körözött úti okmány már érvénytelennek tekintendő, azzal az országhatár nem léphető át. Mégis megpróbálják, amellyel nem csak a saját utazásukat lassítják, hanem a rendészeti szerveknek is felesleges feladatokat generálnak.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el