A La Libre Belgique című belga napilap beszámolója szerint a légitársaság történetének második sztrájkját azért tartják, mert a 2016 decembere óta a Lufthansa német légitársasághoz tartozó belga légicég szakszervezete sikertelenül tárgyal pilótáinak fizetésemeléséről a német vezetőséggel.
Wencke Lemmes, a társaság belga szóvivője elmondta, a kétnaposra tervezett munkabeszüntetés hétfőn és szerdán lesz. A járatkimaradások mintegy 60 ezer utast érintenek, akiknek túlnyomó többségét sikerült értesíteni a járattörlésekről. Az utasokat más járatokra való foglalással, vagy a jegy árának visszatérítésével kártalanítják - tette hozzá az MTI tudósítása szerint. (Nagyot drágulhat a repülés.)
A törlések a budapesti járatokat is érintenek, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér honlapja szerint egyelőre egy, késő esti járatát törölte a belga légitársaság.
A Deutsche Lufthansa AG 2016 decemberében egyezett meg az SN Airholding minden részvényesével a Brussels Airlines teljes átvételének feltételeiről, amelyet követően 100 százalékos tulajdonosa lett a belga légitársaságot működtetető SN Airholdingnak.
A Brussels Airlines 2018-tól teljes mértékben integrálódik a Lufthansa-csoportba, és a Eurowings-csoporton belül repül majd.
A korábbi bejelentés szerint a légitársaság a felvásárlást követően még legalább két évig használja majd a Brussels Airlines nevet, 2018-tól a Brussels Airlines márkanevet a Eurowings-csoport tagja megnevezés egészíti majd ki.
Forrás: Pexels/Tookapic
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön