A kormány múlt heti döntésével 650 millió forintot csoportosított át a Művészetek Palotája (Müpa) támogatásához, valamint zenekarok, énekkarok működésére. A támogatás forrása a kormány házi pénztárcája, a százmilliárd forinttal indult költségvetési tartalék, amely a mostani döntéssel immár csak 74,9 milliárd forintot tartalmaz.
A kormányhatározat rendkívül szűkszavú, nem is nevezi meg a támogatott szervezetek körét: a 650 milliós kerek közel egyenlő arányban oszlik meg a művészeti tevékenységek, alapítványok és gazdasági társaságok támogatása között. Ez utóbbi lehet a Müpa, amire 235,7 millió forintot címeztek, míg a fennmaradó rész menne a meg nem nevezett "egyes zenekarok, énekkarok" támogatására.
A kormány mostani döntése szervesen illeszkedik a korábbiakhoz annyiban, hogy a tartalékból olyan célokra költenek, amire a költségvetés tervezése során - némi körültekintéssel - már pántlikázhattak volna pénzt. Ennek a költségvetési politikának legkirívóbb példája az a január 4-i kormánydöntés, amely 2 milliárdot utal ki a Veszprémi járási hivatal kialakításra, mivel az kimaradt az akkor alig négy napa érvénybe levő költségvetési törvényből. Szintén a tartalékból fedezeték a Fradi-stadion bontását és építését - erre a célra 6,9 milliárdot fordítanak.
A támogatások sorának ezzel nincs vége, ugyanis a múlt heti határozatban további 1,3 milliárd forint kifizetésée vállalt kötelezettséget a kormány - amire az év második felében számíthatnak a meg nem nevezett érintettek, így valójában a döntés összesen két milliárd forinttal apasztja majd a tartalékot.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot