Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Sopronban.
Balog Zoltán elmondta, az ágazati bérpótlék összege személyenként 5-11 százalékos béremelést jelent, ami havi 6-17 ezer forinttal emeli meg a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetését.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy