Török Szabolcs, a NÚSZ Zrt. szóvivője a lapnak elmondta, a tengelysúly mérésére alkalmas érzékelőket az útburkolatba építik be. Az áthaladó járművek képe és rendszáma alapján a rendszer képes megállapítani, mennyi az adott gépkocsi megengedett súlya, és ezt veti össze a mért adattal. A túlsúlyos járművek üzemeltetői büntetést kapnak.
A rendszer telepítése az év végéig megtörténik, 2017. január 1-jén pedig megkezdődhet a tesztüzem, jövő július 1-jétől pedig már élesben működik a rendszer.
A túlsúlyos járművek arányának néhány százalékos csökkenése 15-30 százalékkal mérsékelhetné az útfelületen a rongáló hatást. Ha egyetlen ilyen jármű sem közlekedne, a közúthálózat igénybevétele a felére esne vissza. Továbbá a túlsúlyos járművek balesetveszélyt is jelentenek, hiszen csak hosszabb fékúttal képesek megállni.
A NÚSZ Zrt. tavaly októberben közbeszerzési eljárást írt ki a nemzeti tengelysúly- és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítására. Az uniós értesítőben nemrég megjelentek szerint augusztus elején megkötötték a szerződést a tárgyalásos eljárás győztesével. Az i-Cell Mobilsoft Zrt. és a Reaszfalt Kft. alkotta konzorcium nettó 19,9 milliárd forintért végzi el a feladatot.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el