A Miniszterelnökség közölte azt is, hogy november 3-ától Giró-Szász András - volt kormányszóvivő - vezeti a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságot, míg a sajtófőnöki posztot Krakkó Ákos - a Fidesz parlamenti frakciójának korábbi sajtófőnöke, a HírTV műsorvezetője - tölti be.
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal október 10-én kezdte meg működését. A Kormányzati Információs Központ korábbi közleménye szerint a hivatal elsődleges feladata, hogy "összehangolja és ellenőrizze a kormányzat reklámokkal és PR-kommunikációval kapcsolatos közbeszerzéseit egységes és szabályozott célkitűzések alapján". A hivatalt a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja. A hivatal felügyelete alá tartoznak a minisztériumok, a központi államigazgatási szervek és az irányításuk alá tartozó országos, területi és helyi illetékességű költségvetési szervek, továbbá azon állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek, amelyek fölött az állam közvetlenül vagy közvetetten meghatározó befolyást képes gyakorolni.
A Céginfo.hu adatai szerint Nobilis Márton egyik ügyvezetője a Magyar Híradó Kft.-nek, ami a Myself Consulting Kft.-n keresztül Várhegyi Attila felesége és két gyereke tulajdonában áll. Várhegyi korábban hét évig volt Szolnok polgármestere; 2002 őszén folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen egyéves felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélte a bíróság.
A Prestige Média adott tanácsot a közmédiumokat tulajdonló Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) és az év végéig 4,4 millióért dolgozik a Fidesz parlamenti frakciójának is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat