A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent határozat felsorolja a közlekedési projekteket, majd felkéri a nemzeti fejlesztési- valamint a nemzetgazdasági minisztert, hogy vizsgálják meg ezeknek az Integrált közlekedésfejlesztési operatív programból (IKOP) történő támogathatóságát és készítsen előterjesztést arról. Amennyiben uniós forrás váltja ki a hazait, úgy a költségvetési támogatást vissza kell téríteni.
Hídépítés
A határozat a projektek közül kiemeli a Galvani utca és az Illatos út vonalában megépítendő új 2×3 sávos közúti Duna-hidat. Ennek a tervezésére nemzetközi pályázatot kell kiírni, majd a legjobbnak ítélt pályamű elfogadása után azonnal ki kell írni az építésre a közbeszerzést.
Vasútépítés
A többi beruházás közül vasúti jellegű a kelenföldi és a ferencvárosi pályaudvarok közötti harmadik vágány megépítése, beleértve a déli összekötő vasúti híd felújítását is. A vonalon két új elővárosi megálló is épül, Danubius és Népliget-Fradiváros néven.
HÉV-ből villamos
A ráckevei és a csepeli HÉV pedig bekapcsolódik a fővárosi villamos hálózatba.
Terv a kisföldalattira
A kis földalatti (M1-es vonal) rekonstrukciójának előkészítése is szerepel a listán.
Sztrádaépítés
Végül a NIF Zrt. is szerepet kap az M1-es autópálya 2×3 sávosra bővítésében Budapest és Győr között, továbbá az M7-es autópálya 2×3 sávosra bővítésében Budapest és Balatonvilágos között. Az előkészítés ezeknél az engedélyezési tervek elkészítését jelenti.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál