Több mint 410 millió forint állami támogatás visszafizetését próbálta elkerülni az egykor Simonka György fideszes képviselő érdekeltségébe tartozó Paprikakert TÉSZ Kft. - írja a 24.hu.A társaság olyan jogszabály-módosítások alapján próbálta megúszni a szabálytalanul felhasznált pénzek visszafizetését, amiket Simonka ért el a parlamentben.
A Transparency International (TI) Magyarország által kiperelt adatokból derült ki, hogy a korábban a kormánypárti politikus résztulajdonában álló cég összesen 30 kérelmet nyújtott be a Magyar Államkincstárhoz. Ezek célja az volt, hogy a mára felszámolás alatt álló Paprikakert TÉSZ Kft. által igénybe vett, és szabálytalanul elköltött összesen majdnem 414 millió forint támogatást ne kelljen visszafizetni az államnak.
Az említett – jelenleg is Simonka családtagjai résztulajdonában álló – cég a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló rendelet módosítására hivatkozva kezdeményezte a visszafizetés elkerülését. Ez az egyik olyan jogszabály, amelynek módosítását Polt Péter legfőbb ügyész szerint Simonka György érte el a parlamentben, hogy elkerülje a szabálytalanul felhasznált támogatások visszafizetését.
A történtek ellenére a Paprikakert TÉSZ Kft.-t visszafizetésre kötelezték, így a vádhatóság szerint tulajdonképpen nincs ügy, bár az nem derült ki, hogy a pénzt ténylegesen visszafizette-e a társaság. Ez azért kulcsfontosságú kérdés, mert a szintén a Simonka ellen szóló vádak fókuszában álló Magyar Termés TÉSZ Kft. esetében korábban kiderült, hogy az állam lecsúszott egy határidőről, és egymilliárd forint közpénz veszett oda a jelenleg is Simoka résztulajdonában álló társaságban.Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető