A törvényalkotási bizottság gyakran teljesen új, a plenáris ülésen és a szakmailag illetékes bizottságban nem tárgyalt részekkel egészíti ki a törvényjavaslatokat a zárószavazás előtt - hívja fel a figyelmet a hvg.hu.
A módosításra Arató Gergely DK-képviselő hívta fel a figyelmet a 24.hu-nak. A módosítás címe, „A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára”. Aláírások híján nem lehet tudni, hogy ezt minden fideszes és KDNP-s bizottsági tag írta-e, és milyen formában készült.
Arató Gergely a bizottsági ülésen elutasította a módszert, hogy önálló és nyilvánosan megvitatható törvényjavaslat helyett egy másik törvénybe csempésznek be egy ilyen fontos témát (összesen 80 ponton írják át az eredetileg 115 paragrafusból álló szöveget), és azt is, hogy lényegében lehetetlenné teszik a tanárok számára a sztrájk mint törvényes eszköz alkalmazását. Különösen az ellen tiltakozott, hogy a szabályszegőket hátrányos jogkövetkezményekkel, vagyis kirúgással fenyegetik.
Hende Csaba fideszes bizottsági elnök erre azt válaszolta: a képviselő téved vagy sanda szándékkal szólt, mert itt jogkövetkezményen legfeljebb bérlevonás érthető, nem elbocsátás.
Úgy sztrájkoljanak, hogy közben dolgozzanak
A módosítás szerint a gyerekek felügyeletét a sztrájkkal érintett munkanapon például az általános iskolákban reggel 7 órától 17 óráig meg kell oldani. Járványhelyzetben a gyerekek csak a saját osztálytársaikkal, a saját termükben tartózkodhatnak együtt, vagyis nem szabad csoportokat összevonni. A felügyeletet legalább egy óvónővel, tanárral, pedagógiai asszisztenssel kell ellátni.
Az érettségiző középiskolai osztály tanulója számára a kötelező érettségi tantárgyakból minden órát kötelező megtartani, mindenki másnak minden tárgyból az órák felét. A kollégiumi ellátás nem változhat.
A sajátos nevelési igényű vagy tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek számára a változatlan személyek által nyújtott ellátást fenn kell tartani, ideértve valamennyi foglalkozást, fejlesztést és felzárkóztatást.
Le kell jelenteni, kik sztrájkolnak
A helyi sztrájkbizottságnak, sztrájkszervezőnek a tervezett sztrájkot megelőző ötödik munkanapon legkésőbb 16 óráig tájékoztatnia kell az igazgatót a sztrájk-szándékról, majd legkésőbb a megelőző harmadik munkanapon 16 óráig a sztrájkban várhatóan résztvevő közalkalmazottak és egyéb munkavállalók létszámáról és személyéről. Az intézményvezető a tervezett sztrájkot megelőző napon legkésőbb 16 óráig közli a sztrájk első napjára érvényes munkaidő-beosztást a még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba