Számtalan olyan jogszabály született az elmúlt egy évben, amely a fogyasztók érdekeit szolgálja Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége elnöke szerint – írja az Infostart.
A fogyasztóvédelmi törvény módosítása a békéltető testületek működését alakítja át. Ezek alternatív vitarendezést folytatnak le, ha nem sikerül a vállalkozással a fogyasztónak megegyeznie.
A békéltető testületek segítik a vitarendezést: gyors, ingyenes eljárás keretében igyekeznek elsimítani a problémás ügyeket a fogyasztó és a vállalkozás között.
A FEOSZ üdvözli a törvényjavaslatot, mivel a megalkotása előtt egyeztetett velük az Igazságügyi Minisztérium, és sok javaslatukat el is fogadták.
Érdemes a békéltető testülethez fordulni
A szerződések megkötésekor hatályos szabályok szerint az árfolyamrést nem kellett feltüntetni a THM-ben, épp ezért a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) konzekvensen elutasítja az ezt panaszoló kiadványokat - mondta el Nadrai Géza a testület elnöke. A PBT munkáját minősíti ugyanakkor, hogy az érdemben tárgyalt ügyek 62 százalékában az ügyfél számára kedvező megállapodás jött létre. Bővebben>>>Uniós nyomásra is módosítani kell több jogszabályt
A változtatások szerint
- a városokban hetente lehetőség lesz egy személyes meghallgatásra;
- az online meghallgatás is dominánssá válik;
- régiókban fognak működni a békéltető testületek;
- a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek jelölhetnek tagokat a békéltető testületekbe;
- állandó ügyfélszolgálatok állnak majd a fogyasztók rendelkezésére
Az online/telefonos ügyfélszolgálatok néhány héten belül elérhetők is lesznek.
Nagyon sok jogszabály-módosításra kerül most sor, de nemcsak azért, mert a kormány úgy gondolja, hanem az uniós jogalkotás következtében is számos jogszabályt át kell majd ültetni
– mondta Baranovszky György.
Példaként említette a gyermektáboroztatást, ahol el szeretnék érni, hogy szabályozott legyen az, hogy ki üzemeltethet tábort, milyen feltételeket kell betartani, és mit kell tenni hibás teljesítés esetén.
„Tavaly is több probléma volt, a jogalkotó is tisztában van ezzel” – mondta Baranovszky György, aláhúzva, hogy ez is a családokat védi majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg