Jogalkotási javaslattal az igazságügyi miniszterhez fordul a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - értesült a Magyar Nemzet. A Péterfalvi Attila vezette szervezet azt várja a minisztériumtól, hogy készítse elő a követeléskezelési tevékenységre vonatkozó törvényi szabályozást, amely a személyes adatok kezelésére nézve részletes és világos szabályokat tartalmaz. A NAIH szerint egyértelműen meg kell határozni a követelésbehajtások során a kezelhető adatok körét, az adatkezelés célját, feltételeit, valamint az adatkezelés időtartamát.
Péterfalvi Attila a lapnak elmondta, a hatóság az egyes ügyek vizsgálata során szerzett tapasztalatait kész megosztani a jogalkotóval. Mint mondta, korábban több esetben bírságot róttak ki különböző követeléskezeléssel foglalkozó cégekre, ezek között pedig volt, amit bíróságon támadott meg az elmarasztalt vállalkozás. Két esetben fordult elő, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte a hatóság határozatát, s új eljárást rendelt el. Péterfalvi Attila kiemelte, hogy ezekben az esetekben nem az elmarasztalás okaival volt probléma, hanem például a kirótt bírság mértékének indoklásával.
Az adatvédelmi hatóság legutóbb csaknem húszmillió forintot rótt ki két követeléskezelő cégre és két megbízójára, többek közt a megfelelő tájékoztatás hiánya, a túl széles körű adatkezelés - például az adós egészségügyi állapotának rögzítése - és harmadik fél, általában az adós szomszédainak bevonása miatt. Évek óta érkeznek a panaszok a lakosságtól a követeléskezelő vállalkozások tevékenysége miatt, ezért a NAIH úgy döntött, hogy az idén kiemelten ellenőrzi ezeket a cégeket - írja a szombati Magyar Nemzet.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető