Ha a Fidesz most nagyot nyer, azzal megnyerheti 2022-őt is - mondta a 24.hu-nak adott interjúban Török Gábor politológus. A mostani önkormányzati választásokon Budapest és azok a nagyvárosok esnek nagyobb súllyal a latba, ahol elméletileg az ellenzéknek van esélye, ennyiben ez most számukra kedvezőbb terep.
Ha így sem sikerül érezhetően jobban teljesíteniük, mint öt évvel ezelőtt, akkor az ellenzéknek ebben a mai formájában vége van. Vagy ha vége nincs is, de értelme biztosan nincs.
A Fidesz esélyeiről elmondta, botorság lenne azt állítani, hogy a teljes tábor bármi áron kitart a Fidesz mellett. Nyilván van egy magja, amely így tesz, de így van ez a szocialista párttal is, amely összességében alig létezik, mégis vannak szavazói, pedig talán a pártelnököt sem tudnák sokan megnevezni.
Talán ha Orbán Viktor egyéves szabadságot venne ki, és személyesen meg sem jelenne a közéletben, a rendszer akkor is működne, mert fel van építve, és akkor is tudnánk, hogy ő áll mögötte - mondta.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói