A közlemény szerint a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket időszakosan kiterelik a forgalomból az iker-mérőállomásokra. A sofőröknek át kell hajtaniuk az előszűrő berendezésen, ahol egy tábla vagy visszairányítja őket az autópályára, vagy kisorolja őket hiteles mérésre.
A mérés a tesztüzem alatt nem jár szankcióval. A pihenőhely többi része a tesztidőszak alatt zárva lesz.
Kapcsolódó
Az állomások célja, hogy kiszűrjék a túlterhelt teherautókat, amelyek veszélyt jelentenek a többi közlekedőre és az út pályaszerkezetére is.
A Lajta pihenőhely a későbbiekben a tehergépjárművek számára lesz megnyitva, a személygépjárművek a 150-es kilométernél a Hanság vagy a 162-es kilométernél a Moson pihenőhelyet vehetik igénybe.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki