A kormány nem vitatja, hogy szükség lenne diplomás minimálbérre, ám a bér nagyságáról és a bevezetés időpontjáról még tárgyalni kell - mondta a Népszavának a nemzetgazdasági tárca munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára, Simon Attila István egy szombati konferencia szünetében. A költségvetés helyzete miatt azonban a közszférában dolgozóktól további türelmet kér a kormány.
A következő lépéseket azt követően tartják elképzelhetőnek, hogy értékelték a 2013-ban elindított köztisztviselői életpályamodell eredményeit. Az önkormányzati hivatalokban dolgozók képviselőivel folytatott sztrájktárgyalások várhatóan idén nem zárulnak le.
Kapcsolódó
A kormány ott emel - árulta el az államtitkár -, ahol nagy a lázadás kockázata. Ahol nem számítanak erre, ott halogatják a rendezést. Szavaiból az is kiderült, hogy bár teljesen átalakították az állami és az önkormányzati terület intézményi és fenntartási szerkezetét, a közalkalmazottak és köztisztviselők létszáma nem csökkent, hanem nőtt.
(A nyitókép forrása: Pixabay.com)
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető