Suller György Attila tájékoztatása szerint pénteken egy macedón állampolgárságú férfi egy macedón rendszámú kamionnal jelentkezett belépésre. A jármű a fuvarokmányok alapján árut nem szállított. A NAV pénzügyőrei a kockázatelemzés alapján döntöttek a jármű röntgenvizsgálata mellett, a röntgenkép elemzésekor a pótkocsi aljában a kábelszállító dobban eltérő sűrűségű anyag látszott. A szigorított ellenőrzésnél a pénzügyőrök azt tapasztalták, hogy a jármű padlózatát cementtel felszórták, ezzel próbálva elrejteni a pótlólag beépített takarólemezt. Miután azt eltávolították, 260, barna ragasztószalagba tekert csomagban, összesen 286 kg marihuánagyanús anyag került elő.
A megközelítőleg 580 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és az átalakított járművet, valamint a sofőrt a NAV pénzügyőrei átadták a rendőrség munkatársainak, ahol a macedón állampolgárságú féri ellen, visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.
A közlemény kitér arra is, hogy idén már másodszor találnak több száz kilogrammnyi kábítószert Röszkén, mert januárban egy szintén macedón férfi próbált Magyarországra becsempészni 353 kilónyi marihuánát.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el