A szarvasmarha-állomány 2010 óta tartó növekedése tovább folytatódott. A marhaállományban 368 ezer tehenet számláltak, 9 ezerrel többet az egy évvel korábbinál. A 3,124 millió sertés 11 ezerrel volt kevesebb a 2014. évi decemberinél, az anyakocák száma 3 ezerrel csökkent, 197 ezerre. Tavaly decemberben 1,190 millió juh, ebből 849 ezer anyajuh volt az országban, 5 ezerrel több, illetve 7 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. A tyúkállomány 1,9 millióval, 32,432 millióra nőtt, ebből 12,39 millió tojó tyúk volt, 443 ezerrel több a 2014. évi decemberinél.
A szarvasmarhák tavalyi, 18 ezres növekményéből az egyéni gazdaságokban nevelt állatok 3 ezret tettek ki, de a júniusi létszámhoz képest ott 4 ezerrel csökkent az állomány, míg a gazdasági szervezeteknél 6 ezerrel nőtt. A sertésállomány nem változott az év második felében, a gazdasági szervezeteknél 10 ezerrel csökkent, az egyéni gazdaságokban ugyanennyivel nőtt a létszáma. A szarvasmarhák 37,2, a sertések 26,3 százalékát tenyésztik egyéni gazdaságok, a többségüket a gazdasági szervezetek tartják. A tyúktenyésztés 63,5 százaléka is gazdasági szervezetéknél zajlik, a juhállományból viszont csak 12,6 százalék a szervezetek részesedése - derül ki a KSH adataiból.
Az állatállomány soron következő, 2016 júniusi adatairól 2016. szeptember 20-án közöl statisztikát a KSH.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat