Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a lap megkeresésére azt közölte, hogy 194 636 felülvizsgálatra szóló behívólevelet postázott a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tértivevénnyel. Aki azért nem jelentkezett, mert valamilyen okból nem kapta meg az értesítést, igazolási kérelemmel és fellebbezéssel is élhet a megszüntetés ellen. Ezt a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz vagy a területileg illetékes nyugdíj-biztosítási szervhez kell benyújtani. A fellebbezést azért is érdemes lehet megtenni, mert az említett 10 ezer rokkantnyugdíjas esetében az ellátásuk megvonása folyamatban van.
A felülvizsgálatok és az új jogszabályok miatt tüntetést terveznek a megváltozott munkaképességűek, mert úgy érzik, azokat is egészségesnek nyilvánítják, akik valóban betegek, és sosem fizettek le senkit a rokkantosításért. Eközben azonban a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főosztályvezetője a lapnak azt mondta: nem igaz, hogy súlyos beteg embereket egészségesnek nyilvánítanak. Szerinte az egész komplex felülvizsgálat körül felesleges hisztéria alakult ki. Székely szerint az utóbbi években a felülvizsgálatok során az érintettek 10-11 százalékánál változott a minősítés, ami jelentheti az állapot javulását és romlását egyaránt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba