A két híroldalt Brunner Tamás, P. László ügyvédje tájékoztatta, de ennél többet nem mondott. Brunner Tamás pénteken még csak annyit közölt az MTI-vel, hogy P. László részletes vallomást tett a nyomozóknak. Az MTI kereste szombaton is az ügyvédet, de többször próbálkozásra sem érte el.
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, csak a pénteken már közölt információt tudja újra megerősíteni, miszerint szerdán és csütörtökön a gyanúsított folytatólagos kihallgatására került sor, a kihallgatásról azonban részletek jelenleg - a nyomozás érdekeire figyelemmel - nem közölhetők, mert az az eljárás érdekeit sértené.
Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el