Az 1988-ban született törvény 2015. június 30-tól kiegészült azzal, hogy a lakott területen belüli utak mellett nem lehet reklámtáblát elhelyezni. Ettől az időponttól ennek a tilalomnak a megszegőjére 100 ezertől 500 ezer forintig terjedő bírság szabható ki, ráadásul ismételhető is az.
Pár hónappal később, 2015. december 24-én lépett hatályba az a módosítás, amely megtiltja a gépjárművek közlekedésére szolgáló közút lakott területen kívüli szakasza mellett is a reklámtábla elhelyezését. Ennek a megszegése azonban eddig nem volt bírságolható, a mostani módosító javaslat viszont erre is 100-ezertől 500 ezer forintig terjedő bírságot helyez kilátásba, szintén ismételhető jelleggel. A büntetést az a telektulajdonos fizetné, akinek a földjén található a tiltott reklámtábla.
Kapcsolódó
A tilalom továbbra sem vonatkozik a 2010. december 31-éig, a nem gyorsforgalmi utak mentén kihelyezett 12A/0-ás ív méretű reklámfelülettel rendelkező reklámtáblákra.
Az új törvényjavaslatot a héten terjesztette a parlament elég a nemzeti fejlesztési miniszter, annak elfogadása június közepére várható. Így, a törvénymódosítás előreláthatóan július elején hatályba is léphet.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat