Vaszily Miklós egyelőre nem veszi fel a telefonját.
A szakember 2015. augusztusa óta dolgozott a közmédia vezérigazgatójaként, előbb megbízottként, majd 2016 októberében véglegesítették. 2016 tavaszán az ő irodájában találtak lehallgató készüléket, később nyomozás indult, az ügy szálai messze vezettek - olvasható a portálon.
Vaszily 1996-ban végzett a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, 1997-ben pedig az ELTE jogi karán diplomázott. 2001-től a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. vezérigazgatója volt, 2005-től az Index.hu Zrt. vezérigazgatója lett.
2007-től a társaságok vezetése mellett a tulajdonos Közép Európa Média Zrt. vezérigazgató-helyettesi tisztét és igazgatósági tagságát is betöltötte.
2010 februárjától 2014 novemberéig az Origo Zrt. vezérigazgatója volt.
A kép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni